Madár vagyok. Szél szárnyán repülő főnixmadár.
Tudom, vijjogó sirálynak néztek. Nem zavar már.
Ha leszállok közétek újra, vérző sebeket kapok.
A közönységgel, durvasággal a lelkembe martok.
Sebeimtől haldokolva vergődöm lenn elhagyottan…
Ki arra jár, csak legyint: - ugyan, egy madár sír ottan-.
Ha visszatér, már nem talál; hallhatatlan a lelkem.
Gyötrő kíntól fuldokolva, ám ismét újjászülettem.
Ha látod felrepülni, úgy érzed, nem jön vissza soha…
Ints búcsút! Hiába kiáltasz utána, az ég az otthona.
|