A házadnál jártam az este,
Sötétségben, utamat keresve
A szélben farkasüvöltése a halálnak,
De még mennem kell tovább, hogy magamra találjak…

Nincsen egyetlen járható ösvény sem,
Hiába kutattam, hiába kerestem…
Egyetlen egy talán, mi házadhoz vezet,
De nem tehetem, nem lehetek veled…

Nem teríthetek rád ily fekete fátylat,
Nem építhetünk omladozó várat…
Hisz megölnélek egyetlen pillantással,
El kell felejtened, legyél boldog mással!

Elindulok házad felé az éjszaka csendjében,
Mint foszló árnyék az élet édenében
Látnom kell még téged egyszer, utoljára,
Látnom kell még egyszer: minek mi az ára.

Mágnes húz feléd, de közben taszít messzire...
Emlékezz hogy szeretlek, kérlek csak ennyire!
Hisz többé nem kell látnod sohasem, angyalom,
Örök búcsúlevelemet ablakodnál hagyom…