Parányi kavics vagyok csupán
Magányosan az élet sziklafalán;
Vágj földhöz, vagy rúgj belém!
Nem a por, a szilánk vagyok én…
A szilánk mely örökre itt ragad,
Beékelődve hatalmas kőfal alatt;
A szilánk melyhez vér tapad,
S fájdalma el nem apad…
Itt voltam már a világ kezdetén,
S itt leszek a végzet éjjelén…
Mégsem látok semmit, itt ragadok:
Halálom napjáig vak maradok…
Vak a szépségre, vak a csúfságra:
Vak a mindenségre, vak a világra;
Hogy miért vagyok? – néha azt kérdezem,
Hisz nem is élek, csupán létezem… |
AJÁNLOM AZ OLDALT
