Emléked sziklájára telepszem
s utólszor szólítlak előmbe,
utólszor gyöngyözik rajtam a kín
s én új erőt merítek belőle.
Arcod képe vértez fel ellened
s mert tudván-tudtam a sorsomat,
rólad álmodom, hogy legyőzhesselek,
de túl erős ösztön fojtogat.
Borotvaéles, hűvös akarattal
mély sebet ejtek puha bőrödön,
s kibuggyanó, éltető véreddel
szívem tátongó helyét öntözöm.
Legalább véredhez ragaszkodj bennem,
hogy hihessem: én hiányzom neked,
a parton súgta egy fagyos csillag,
hogy többé nem találkozom veled.
ÍRTA: DRACONIA
HONLAP: WWW.JIM-DRACONIA.LIVEJOURNAL.COM
|