Nyálkás ködben lapul a nappal,
hiányodtól űzve lépkedek,
menekülnék, de arcod fénye
vasmarokkal tartja szívemet.
Messze még a jótékony hajnal,
tán sosem jön el a pirkadat,
kínomat álmaimban hagynám,
de rémálmom az, mi itt ragadt.
Láttalak gyötörtetve kíntól,
de bús titkod sosem mondtad el,
hallottam sírni a lelkedet,
és könnyeit más törölte fel.
Hová is bújhatnék előled,
hisz téged kutatlak mindenhol,
régi nyomodra nem lelek…
tudom, nem látlak többé sehol.
ÍRTA: DRACONIA
HONLAP: WWW.JIM-DRACONIA.LIVEJOURNAL.COM
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
