Nagy, ködös csendbe burkolózom,
bársonyos éjsötét borít,
nem fáj, már jólesik hiányod,
nyugalmaknak méze andalít.
Kívül bús szél nyekergése kél,
vadul dalolja vélt sirámait,
vígasztalan kóborol egyre,
arcokba fújva tűnő vágyait.
Lepereg rólam már a hangod,
nem csodálom puszta létedet,
nem kell többé hozzád hasonló:
tűz, mi egyszer sebet égetett.
ÍRTA: DRACONIA
HONLAP: WWW.JIM-DRACONIA.LIVEJOURNAL.COM
|