Minden egyes nap ugyan azt az utcát járom.
Még a múltat egyszer majd le nem zárom.
Sötét ég alatt erős fény fakad,
Megvakít talán, majd a mélybe elragad.

Akkor érzem majd, hogy tényleg messze vagy.
Nem segítesz fel s a múlt a porban hagy.
Égő vágy fogant, de nem tudom hogyan,
Hiányzol nagyon, mert túl messze vagy!

Melléd bújnék én, de tudom nem lehet,
Bármit érzek most, összetörnék bármennyi szívet.
Csak, hogy saját szenvedésem enyhítve legyen,
Mert te összetörtél már ezernyi helyen.

De mégis, veled az élet annyira más volt.
Melletted, mint nappal a nap, úgy éjjel, olyan volt a hold.
Kitörölted sokszor könnyes szememből a port,
S nem hittem, hogy egyszer elmész; a múlt már csak ilyen volt.

Túl messze vagy tőlem, túl korán mentél el.
Itt hagytál magamba egyedül bezárva, hogy ezt egyedül fogjam fel.
Most érzem azt, hogy nélküled e porszem életem,
Nem sokat ér már, hiszen nélküled túl nagy a végtelen nekem.

Csak mondd, hogy miért könnyes a szemem?
Miért mutat mindig az ég felé kezem?
Ha választ kapok megértem, de fáj,
Ha szemembe nem ment semmi por, de mégis könnyben áll.

Érzem most, hogy tényleg messze vagy.
Nem segítesz fel s a múlt a porban hagy.
Égő vágy fogant, de nem tudom hogyan,
Hiányzol nagyon, mert túl messze vagy!

Túl messze vagy tőlem, túl korán mentél el.
Itt hagytál magamba egyedül bezárva, hogy ezt egyedül fogjam fel.
Most érzem azt, hogy nélküled e porszem életem,
Nem sokat ér már, hiszen nélküled túl nagy a végtelen nekem.