Álmodom

Virrasztva álmodom

Mert biztosan érzem, hogy ez csupán csak álom lehet,
Leheletnyi fátyol a Semmi végetlenje felett.
Arcodon látok egy elfeledettnek hitt életet,
Végtelenbe vesző, ismeretlen vággyal teli létet.

Leheletnyi Mennyország vagy a számomra.
Benned talán a lelkem kapom vissza.
Nélküled torz bábu, gyenge semmi vagyok,
A halálod is lehetek, vagy éltető Napod?

Most emberként akarlak, testem érted fáj,
De oly’ gyenge vagy, egy törékeny porcelán,
Érinteni Téged, erre vágyom, követelem!
Az üvöltő kínban Te vagy csendes szigetem…

Üres démon voltam mielőtt rám találtál.
Az örökös alkonyba ismét napfényt hoztál.
De csitt, Kedves, ne gondolj most a holnapra,
Hisz itt vagyok, látod, Tőled egy sóhajra.

Jeges kezem, mint a halál, forró bőrödön megpihen,
Szinte új életre kelve Kő szívem örökké érted remeg:
Ha lelked elveszne, elmúlnál, Veled halnék én is,
Ezért élned kell, hogy szívedben éltess engem is!

Őrizz a lelkedben, Édesem, álmodban keress, én ott leszek,
Hunyd le ártatlan szemeid, acélos karom óvón átölel:
Ne félj, nem hagylak el, nekem még maradnom kell,
Míg lényed életet bennem keres, és mellettem nyer…

Ne gondolj most a holnapra, és ne gondolj a rosszra.
Mindent, ami fájhat, rejts a sötét múltba.

Álmodj csak, Kedvesem, az alkony körülölel,
És aztán, ígérem, holnap új, ragyogóbb Nap kel.

Álmodj csak…

Veled álmodom én is…