Az ablak előtt állok, kívülálló vagyok
A kinti tömeg gyilkos örvénye kering, forog
Én állok csak csendben, az időbe fagyva
Így letten saját gondolatom rabja

Állok az ablaknál, minden lélegzet fáj
Széthullik testem, elmém, lelkem elszáll
Mondják: e világon mindenkinek van párja
De akkor én mégis miért vagyok árva?

Állok az ablaknál, testem már fárad
Ránk borul lassan az éjjelnek fátyla
Az utca elcsendesedett, más nyugovóra térne
S én tudom, hogy ma este én leszek csak ébren

Állok az ablaknál, magányom fojtogat
Elnyeli a semmi fájó sóhajomat
Vágyom az ölelést, szomjazom a csókra
Akkor is, ha méreg, és életem oltja

Az ablaknál állok, szemem könnyben fürdik
Haldokló testem vad kínban enyészik
Senki sem sirat majd, és nem borul gyászba
Hiszen most már tudom, ez vagyok: árva